2009. december 17., csütörtök

Janka Viola hercegnő 3 hónapos

13. hét

Megpróbálok ismét rendes blogíró lenni és tényleg rendszeresen beszámolni arról mi történik velünk, de ez nem megy könnyen.
Rájöttem, hogy az életem minden világok legtökéletesebbjében zajlik. Gy. itthon ebédelt ma és utána kicsit irigykedő arccal visszament dolgozni. Milyen csend van, milyen rend van! És tényleg a hétköznapok nekem is olyanok, mint a Karácsony. Mindenki elindul a gyárba és ketten maradunk. Még ha nyűgös napja van Jankának, akkor is hihetetlen a nyugalom, ahhoz képest, hogy három fiú megérkezik 4 óra fele. Pedig az én fiaim igazán nem rossz gyerekek, csak borzasztó hangosak és mindent egyszerre és azonnal akarnak.
Lehet, hogy ha elsőre lányom születik, akkor természetesnek fogom fel, de így minden nap rácsodálkozom a saját érzelmeimre. Egyszerűen imádom.
Olyan mosolygós mikor felébred reggel, még ha éhes és tiszta kaki, akkor is. Szeret öltözködni, nem idegesíti, ha fésülöm a haját. Már 62 cm és több mint 5 kiló. Egész nap izeg-mozog, hamarosan hasra fog fordulni.
A gyönyörű rózsaszín cumik a kukában végzik, mert az ujjacskáját szopja nagy boldogan. Megismeri a családtagokat és nagy nevetéssel hálálja meg, ha valaki csak egy kicsit is foglalkozik vele. Ismeretlen helyen és emberek között néha sír, de akkor igazi rettegéssel.
Nagyon viccesen gagyog, EKÖ- ez a fő szavajárása, a könnyű játékokat már meg tudja fogni, ma a cumisüveget is ügyesen megtartotta. Ja mert persze mondanom sem kell a szoptatás nem erősségem, és néha üvegből pótolni kell a tejcsit. De Jankát ez sem zavarja, eszik bármiből.
Van fülbevalója. Elég megrázó volt, mikor belőtték, de egy délután alatt kiheverte. Örülök, hogy már most belövettem, mert egyáltalán nem fog emlékezni rá, és annak is, hogy nem a kórházban, mert most már sokkal nagyobb a feje és a füle is, cseppet sem idétlen.
Most kicsit összecsaptam a sok eddig történt eseményt, ezentúl nem teszem.





2009. október 6., kedd

Az első hetek itthon

3. hét

Aludni azóta sem alszom valami sokat, mert hát egy újszülött megköveteli azt, ami jár neki. De persze panaszkodni semmi okom sincs, mert egyenlőre tényleg jó kislány. Eszik, alszik, kakil és sokkal ritkábban ordít, meg nyűglődik, mint az elvárható lenne. Az viszont biztos, olyan nagyon sokat unatkozni nincs időm. Még úgy sem, hogy anyukám borzasztó sokat segít, szinte minden napját itt töltötte eddig. Próbálom utolérni magamat, és próbálok a többiekkel is valamennyi minőségi időt eltölteni, de azért sokat nem olvastam az utolsó 3 hétben az biztos. Janka viszont már úgy tűnik megtalálta az időbeosztását, tulajdonképpen a kezdetektől csak hatszor eszik egy nap. Sajnos ebből kettő éjszaka, de utána visszaalszik és nem ordít. Már kezdi visszanyerni a születési súlyát, szépen növekszik. Nagyon erős, ide-oda forgatja a fejét és azzal együtt az egész testét is. Ha ébren van nagyon ügyesen figyel már mindent és elég sokat mosolyog, persze ez még csak olyan jóllaktam mosolygás.
Az esti vacsora - fürdés - fekvés időszak a legrosszabb. Akkor csak kézben van el, és míg egyikünk fél kézzel kakaót, fürdővizet készít, addig a másik vacsoráztatja a többit, mesél, énekel. Hamarosan ez is elmúlik remélem és visszaáll a régi rend. Ekkora családban már sajnos mindig az újonnan érkezőnek kell alkalmazkodni.

2009. szeptember 27., vasárnap

Janka születése

Sok mindent megtanultam a negyedik terhességem alatt. Többek között azt, hogy minden terhesség más és más és ugyanakkor mégis valahol egyformák. Legalábbis az enyémek nagyon sok ponton megegyeztek egymással.
Nekem például még sosem folyt el a magzatvizem, ahogy most sem. Mindig a kórházban kellett burkot repeszteni, és ahogy L. születésekor hát most sem éreztem semmit, egészen az utolsó pillanatig. Lehet, hogy hülye vagyok az ügyeletes orvosok szerint, de a saját orvosom boldog volt, hogy ott voltam csütörtök este hétkor minden fájás nélkül. 2 óra múlva már csak a burok tartotta Jankát és nekem még mindig nem volt egyetlen igazi méhösszehúzódásom. Kicsit izgalmas lett volna a dugóban a Budaörsi úton, ha megvárom, amíg tényleg elkezd fájni.
Szóval barátnőim szerint velem kéne reklámozni a szülést, mert aki hallja, az rögtön kedvet kap, mert hát nem olyan nagy ügy az. Na persze utána hozzám jönne mindenki reklamálni, mert, hogy a túróba ne lenne nagy ügy és egyébként is fáj, csak persze nekem rövidebb ideig. Hát lehet utálni... Ott a kórházban 3 kismama is ezt tette valószínűleg, mikor belibegtem, kicsit nyavalyogtam, hogy hát igen fáj a derekam (igazából nem is nagyon fájt, csak hát valamit illett mondanom) és aztán elmentem szülni és ők még mindig ott voltak a kezdet kezdetén.
Az egész egyébként szuper volt, a doktornő és a szülésznő csináltak nekem a szülőágyból egy trónszéket. Iszonyú magasra kerültem és nem kellett a hátamon feküdnöm és nem kellett a saját lábaimat tartanom, mert megtámaszthattam az ágyban. Igazából két rendes fájás után már tolófájásaim voltak. Abból meg kettő után már bújt is kifelé Janka, megsimogathattam a fejét, az nagyon sok erőt adott, hogy tényleg ott van már. Mert persze aztán jött a fekete leves. A gátvédelemben az a jó, hogy másnaptól trallala az élet, de ott azt hittem elpusztulok. Nem volt szabad nyomnom, hogy magától bújhasson ki. 36-os fejecskével.
Aztán valahogy csak kifért és utána, ahogy megemelték iszonyatosan ordított. Mindenki boldogan nevetgélt, kislány. Csak én nem láttam, hogy az, mert a köldökzsinór teljesen eltakarta. Hatalmas karneváli hangulat kerekedett, mindenki gratulált az apjának. A csecsemős nővérke meg nem értette az egészet, hogy mit viháncol itt mindenki. De megnyugtatták, hogy negyedik gyerek és végre lány, na akkor ő is beszállt, és megdicsérte Jankát, amiért ilyen hangosan tud ordítani, nyilván szüksége lesz rá az életben.
Azt még hozzáteszem, hogy egyetlen öltést sem kellett kapnom, és a saját lábamon, diadalmasan tolva kislányomat, hagytam el a szülőszobát.
Persze aludni szinte egy percet sem tudtam, úgy pörgött bennem az adrenalin.

2009. szeptember 22., kedd

Elsodortak az események

Talán nevezhetnénk úgy, hogy 0. hét

Ígérem hosszasan és velősen is beszámolok mindenről, ami a múlt héten történt, de most csak arra van időm, hogy jelentsem a várakozásnak vége.
Csütörtökön este 22.15-kor megszületett Janka Viola (tényleg lány) kb. 30 perc alatt. 3800 gramm és 56 cm.

Két nagyszerű hölgy segítségével és persze apukája együttműködő tréfái közepette. Olyan gyorsan, hogy felocsúdni sem nagyon volt időm. Hát már csak ezért is érdemes volt 4 gyereket vállalnom, mert most aztán tényleg úgy történt minden, mint a vágyálmaimban.


2009. szeptember 13., vasárnap

Minden terhességre jut legalább egy rémes élmény

38-39. hét

Először úgy gondoltam várok pár napot, amíg majd viccesen tudom felfogni az események sorozatát és utána írom meg. De rájöttem, hogy addigra lehet, hogy a gyermek születéséről kell mesélnem, hát veszek egy nagy levegőt és leírom úgy, ahogy történt, vagyis ahogy én megéltem.
Egy reggel, mikor már mindenki elindult, és GY. vidékre utazott volna egyszerűen bizonytalan voltam. Csupa haskeményedés, fura mozgás, rosszullét. Nem különösebben izgatott volna, ha a vidéki út nem lebegett volna a szemem előtt. Meg persze, ha L. nem úgy született volna, hogy mikor beértünk a kórházba, (egyébként a szülésnőm unszolására, mert magamtól még nem biztos, hogy mentem volna) akkor már csak annyit mondtak, na jó akkor most nyomjon. Ha napközben történik, harmadik nyilván a dugó közepén születik meg.
A doktornő pedig mindig azt mondja inkább menjek be, csinálnak egy Nst-t, ha ő nincs ott akkor az ügyeletes majd utána szól.
Persze mire beértünk, már én is éreztem, hogy ez semmi, csak hát a jólneveltségem nem engedte, hogy ott hagyjak csapot-papot.
Először is eltévedtem a kórházban, mert tiszta labirintus az egész, aztán egy olyan ócska gépet szereltek fel, amit erővel kellett a hasamba nyomni, hogy hallani lehessen a szívhangot. (Még mindig van egy kis izomláz a karomban, bár ez inkább a szánalmas erőnlétemet bizonyítja)
Eddig minden alakulhatott volna jól is, a szülésznő megdicsért, hogy ott vagyok, mert bármi történhet stb. és átirányított az orvoshoz.
Na ott kellett volna hazamenekülnöm.
A doktor - és sajnos most csúnya és előítéletes leszek, de egy hülye férfi nőgyógyász - konkrétan lehülyézett, amiért a negyedik terhességem és nem tudom, hogy szülök -e. Ó köszönöm szépen, éppen ezt akartam hallani, mikor tönkretettem a férjem vidéki útját, meg persze a saját délelőttömet is. Bár még ez is beleférhetett volna, mert hát tényleg, hogy lehetek ilyen szánalmas, de utána megvizsgált.
Fájt.
Nem vagyok nyafogós, hisztis, elképesztően jól tűröm a fájdalmat. Soha még hangot sem adtam ki egyetlen szülésemnél sem. Egyszóval nagyon összeszedett tudok lenni, ha szükség van rá, de ez a vizsgálat fájt, és ez annyira megdöbbentett, hogy ott majdnem elsírtam magam. 5 éve ezért adtam fel az akkori férfi orvosommal való minden kapcsolatot, a szülést is beleértve.
Erre tessék belefutok egy parasztba. Vagy ez így szokás én meg egy hülye burokban élek, és fogalmam sincs a világról?
Még azt is volt pofája megjegyezni, hogy vizsgálat után előfordulhat egy kis vérzés. Normális??? Két napig véreztem is és persze nem született meg MM, ha a baromnak ez lett volna a célja. De mégis akkor miért?
Na ez az, amit bugyi nélkül nem kérdezel meg, hanem behúztam fülem-farkam és hazamenekültem sírva. Kikészítettem a családomat, annyira aggódtak értem, a bébi egész nap meg volt rettenve a hasamban. Most is kiráz a hideg is az emlék hatására.
Hozzám aztán ügyeletes orvos nem nyúl többet az tuti, és továbbra is utálom ezt a fajta nőgyógyász hímet, aki elolvasta a könyvében a szülés fejezetet és most aztán földbe döngöl minden nőt, aki bizonytalan.
Hát ez bizony keserűre sikeredett...

2009. szeptember 9., szerda

Szűlni? Mikor?

38. hét

Ma azért megnyugtattak az orvosnál, hogy a gyermek teljesen érett és most már bármikor szülhetek. Siettetni úgy sem lehet egy babát sem és ők nem is indítanak egészen a 42. hétig szülést. Jó hát azt nem tudhatták, hogy arról szó sincs, hogy nagyon siettetném a dolgot. Egyszerűen nem érek rá. Ha lenne egy kis szabadidőm (10-15 óra között) akkor a férjem fontoskodik a munkahelyén, vagy vidéken.
Arról nem is beszélve, hogy még ketten meg a gyerekek nem is vagyunk olyan sokan, de hát ott a nagy család... A mienk különösen összetartó. Gyakori vasárnapi ebédek, közös templomba járás, rengeteg szülinap és mindenki imád mindenben részt venni. Hát ilyen a gyermekszületés is.
Jaj, szombaton nehogy szülj, mert esküvőre megyünk és este számítunk a nagymamára;
éjszaka nem bírok már felkelni, inkább még napközben legyetek túl rajta;
napközben nem fogok tudni elszakadni az irodából, inkább valami esti időpontot válassz (na ez itt már eleve kivitelezhetetlen, most akkor kivel legyünk jók a nagypapával, vagy a nagynénivel)
egész héten Londonban leszek egy kiállításon igazán megvárhatnál.
Majd 10 évesen mire mindenki nyugdíjas lesz kibújhat szegény.
Én pedig szeretném még az össze szépségemet kicsit elindítani a szörnyű nagyvilágban, végigcsinálni az oviba szoktatást, elindítani a különórákat és persze felkészíteni mindenkit arra, hogy egy-két napig tuti nem leszek itthon.
MM pedig csak nő, és már nehezen férünk egy testben, de már most alkalmazkodik mindenkihez.
Negyedik gyerek, ez a sorsa...

2009. szeptember 3., csütörtök

Jóslófájás

37. hét

Na nekem olyanom még nem volt. Vessetek a mókusok elé, de a ctgn mutatott nagy hegy nekem még nem fáj. Érzem persze, de ennél sokkal rosszabb egy szemöldökgyanta. Mostantól a kozmetikus kínzásaihoz fogom hasonlítani a szüléssel kapcsolatos élményeimet. Szóval a 70-ig felugró görbe még teljesen rendben van nálam.
Lehet, hogy ezért késtem le majdnem az előző szülésemet is?

2009. augusztus 30., vasárnap

Nst-ctg

36. hét

Ha a hetek számából, vagy egyre nyűgösödő önmagamból még nem sejteném, hogy hamarosan itt a vége, akkor az orvosi vizsgálatok változásából mindenképpen kiderülne. Már hetente kell vizsgálatra járnom, ami egy 15 perces gépcsipogás elviselésével kezdődik. Ez a gép egy szörnyeteg. Van rajta egy csomó szám, ami ide - oda ugrál és félelmetes zöld és piros lámpácskák, amik a frászt hozzák az emberre. Méri a gyerek szívhangját: 120-180 között kell lennie, ha jól értelmeztem, meg azt, hogy vannak-e méhösszehúzódásai az anyukának.
Nos MM és én nagyszerűen teljesítettünk, minden szuper. Szülésnek még a nyoma sincs, tehát már nem kell attól félnem, hogy beérek-e a kórházba, mert itthonról, azért valószínűleg sikerül. Remélem megint úgy, hogy mire odaérek, már szinte a kezembe is adják a kis ordító csomagot. Azért érdeklődtem még a doktornőnél, hogy készüljek -e valahogy a szülésre, értve ezen a gátmasszázst és barátait. Hát persze, ha jól esik. A ki nem mondott válasz valahogy így hangzott: masszírozgasson csak nyugodtan, ekkora gyereket úgy sem tud kitolni anélkül, hogy vágjunk, ahol vágni kell. És persze a málnalevél tea. Hát az biztos marha hasznos, de mint megtudtam, sokat nem fog előremozdítani negyedik gyermekem születésénél, mert már nem lesz mit. Ezek úgy jönnek már, mint a rakéta.
Hát nem csinálok nagyon semmit. Fejben csomagolok, mert lusta vagyok nekiállni igazából. De fejben már minden kész, sokra megyek majd vele, ha rohanni kell.
Jövő héten tényleg összeszedem magam, ígérem.

Ja és sajnos úgy tűnik a lányok tényleg kegyetlenek, teljesen el fogok torzulni a hátralevő időben. Úgyhogy itt egy kép, ami még az elviselhető külsőmet mutatja. Legközelebb rólam fél év múlva lehet felvételt csinálni.


2009. augusztus 24., hétfő

A rettegés foka

36. hét

Általában hullámokban tör rám és igazán nincs ellene semmilyen ellenszerem. Főleg éjszaka jön, amikor nem tudok aludni: mindkét oldalam fáj, a hátamon a fekszem, akkor pedig nem kapok levegőt. Hason ugye eleve kizárt, de még úgy gondolom korai arra készülnöm, hogy 2-3 óránként ébredjek és etessek egy csöppséget.
Akkor valahonnan a tudatalattim legmélyéről előbújnak az emlékek. Hát nem az ismeretlentől félek az egyszer biztos. Fura, hogy néha annyira élénk az emléke a szülésnek, hogy szinte érzem a fájdalmat. Mert hát a lényeg ez ugye? A szülés fáj. Mindenkinek. Csak az nem mindegy, hogy mennyi ideig. Én szuperszerencsés vagyok, a fiúk csak épp annyira kínoztak meg, hogy lehessen mit mesélni a barátnőknek, de azért mindig úgy gondoltam jöhet a következő, ennyi szenvedést simán megér. De most minden annyira más és lehet, hogy most sokkkkkal jobban fog fájni!!!!!!!!!!!!!
Szóval a félelem a szüléstől kb minden este bekopogtat, fűszerezve azzal, hogy itt vagyok a Balatonon és jaj nekem, haza már tuti nem érek. Végül persze van kórház Siófokon is, de azért jobban szeretném ha jótékony homály fedné továbbra is a hollétét.
Reggel már nem is tűnik, olyan riasztónak a helyzet, hirtelen nem fáj a derekam, a gyerek izeg-mozog cukin, süt a nap. Az én szervezetem viszont úgy tűnik imádja a félelemmel járó adrenailnt, mert napközben attól remegek, hogy mi lesz velem még négy hétig. Nagy hassal csinálom a dolgomat, ugráltatom a családomat, morgok feleslegesen és sajnálom önmagam. Tök kiábrándító. Pedig annyira azért nem vagyok öreg, hogy így megviseljen. Mondom én, hogy ez a terhesség teljesen más. Lehet, hogy mégis csak az ismeretlentől kellene félnem?
B. szerint legjobban nyilván attól félek, hogy mégiscsak fiú lesz a legújabb kistestvére is és jót nevetett. De téved. Annál, hogy esetleg mégis fiú lesz csak egy dolog ijesztőbb.
Mit csinálok egy lánnyal?

2009. augusztus 17., hétfő

Fülbevaló?

35. hét

A kérdés nem is kérdés, mert vicces férjem szerint, persze, hogy kell a gyereknek fülbevaló, akkor is ha fiú lesz a végén. Lehet, hogy kicsit túl pörögtem ezt a lány témát az utóbbi időben, mert már minden rettenetesen fontos problémámra ilyen válaszokat kapok. A válasz mindenre az, amit én hallani szeretnék, néha kicsit zavarba is jövök ettől a nagy mindenben igazad van szívem hangulattól. Ennek az is oka lehet, hogy a nyári lány olvasmányaimon (Jill Mansel könyvek) bármikor jót tudok sírni, amit a férfinépség rezignáltan vesz tudomásul.
A fülbevaló azonban tényleg lényeges kérdés, mert sokan nem szeretik, meg furcsán is mutathat egy újszülöttön, tehát tárgyalni kell róla. Persze azt még nem tudom, hogy egyáltalán létezik-e még olyan, hogy a kislányoknak még ott a kórházban átfúrják a fülét. (anyám, lehet, hogy ez borzasztó dolog? biztos nagyon fáj?) De, ha foglalkoznak még ilyesmivel én szeretném, ha MM már ott túlesne ezen. Viszont ez nem mindenkinek ilyen természetes mint nekem. Barátnőm szintén kislányt vár 2 fiú után és teljesen meglepődött a kérdésen, szerintem neki eszébe sem jutott ilyen őrültség.
Én viszont lányos családban nőttem fel, hosszú hajjal, fülbevalóval, pörgősszoknyákban. Lányos-lány voltam, csak jelenleg egy sűrű tesztoszteron felhő vesz körül.
Végre eljött az én időm!?

2009. augusztus 10., hétfő

Nyaralás

34. hét

Nyilván mindenki nyaral, így senki nem vette észre, hogy kb. 3 hete hozzá sem nyúltam a géphez. Még tavasszal azt gondoltam, hogy ennél jobb időpontban nem is lehetnék terhes, egy gyereket sem kell majd oviba, iskolába, néptáncra, zongorára, úszásra, fakalinkára stb. hordani. Csak heverek a kertben és figyelem gyönyörű fiaimat, amint édesen eljátszanak együtt a homokozóban. Hát nem tévedtem nagyot, mert a fiúk tényleg gyönyörűek, a hajuk kiszőkült és szépen lebarnultak. A homokozót is élvezték egy hétig. Azóta viszont pörögnek folyamatosan és jobbnál jobb programokat találnak ki. Strand -jó, hát ez várható volt; vizibicikli- egyszer még elmentem, de nem kivánom az ellenségemnek sem; foci, tollas, kidobós- gyors vagyok mint a villám; balaton környéki vártúrák - vánszorgás; lovagi játékok - tűző napsütésben kuporogni egy fából ácsolt padon miközben hülye ruhába öltözött pasasok dárdákat hajigálnak egymás felé, rémületes; Zamárdi kalandpark - másznom azért nem kellett, csak követni és segíteni a nagyobbaknak. Egyébként még ez volt a leghumánusabb, bár itt is elfáradtam rémesen, de azért nagy élmény volt, a srácok nagyon élvezték.
A fennmaradó időben igyekszem a hintaágyon keresni kényelmes testhelyzetet, persze sikertelenül, és mire nagyjából elhelyezkedem valaki tuti megjelenik egy könyvvel, kártyával, társassal - gyere játszunk.
A "kicsit gyorsabban is gurulhatnál" a legkedvesebb viccük, de miközben kullogok a nyomukban mindig akad valaki, aki megszán és bevár. Akkor azért mindig át is ölel és közli, hogy azért így is szeretünk anya, még ha egy egész görögdinnyét ettél is.
Hát ez tart életben.

2009. július 21., kedd

Bébimammut

31. hét

Hát újra kezdődik az élet, és a doktornő is visszatért a jól megérdemelt szabadságról, úgyhogy mi MM-el rögtön meg is látogattuk. 6 hét után. Ránézésre is elégedett mosollyal mondta, hogy szépen megnőtt ez a gyerek. Utána aztán az ultrahang is megmutatta, hogy követve okos testvéreit, ő is fejjel lefele héderel az anyaméhben. Különösebben nem tűnik visszahúzódó alkatnak, mert az arcocskáját odanyomta az ultrahangfejhez. A pasik ilyenkor már rég elfordultak, vagy a kezükkel eltakarták az egész fejüket. De újgyerek láthatóan élvezte, hogy őt bámuljuk. Szép babás már most is állapítottuk meg mindketten a doktornővel és aztán az is kiderült, hogy 1980 grammra saccolja a gép, ami nyilván a fején helyezkedik el, attól ilyen gömbölyű.
Hát, nem lesz kis baba - nyugtatott meg a doktornő, "de hát, szűlt már maga 3800 grammos gyereket is".
Ja, igaz, hogy utána fél évig nem tudtam rendesen ülni, annyira fájt a farcsontom. Most lehet el is törik majd, mindegy a lényeg, hogy MM, ha nyomorékká is tesz legalább jól érzi magát és nem éhezik mint L. (szegény alig bírta ki odabenn a nagy epekő miatti diéta miatt, és alig volt 2800 g)
4 hét múlva pedig kezdődik az Nst (máshol Ctg) idegesítő 20 perce. Addig is éljen a nyár.

2009. július 12., vasárnap

Esőben is lehet nyaralni

30. hét

Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy pikk-pakk itt is a szülés ideje. Gondoltam írok arról is, hogy milyen hideg és ronda idő van a Balcsin, hogy ne utáljon senki. Azóta persze kisütött a nap és az élet újra kezd hasonlítani a júliusban megszokotthoz, de nem volt ez mindig így. Gumicsizmában vészeltünk át jó pár napot és egy akkora házban lakunk, mint otthon a nappalink. Komoly élvezet. De azért minden jóra fordul remélem.
Gyermekem már nem csak cukin rugdos, hanem beakasztja valamilyen testrészét a bordám alá, ami maga a halál. És persze enni sem hagy, mert nem lehet előrehajolnom még egy tányér leves miatt sem. Nagyjából vonszolom magam a pasik szerint, ami tény, hát nem vagyok valami gyors. De még megmásztam a Hegyestűt és a Szigligeti vár pénztárát is. A vár már túl magasnak tűnt, inkább a kávézót választottam helyette. Az éjszakáim a pisiléssel és a fordulással szakadnak gyakran félbe, vagy inkább több darabba. Fáj a forgóm.
Az áldott állapot kifejezés egy nagy kamu.

2009. július 5., vasárnap

Készülődés

29. hét

Azt el is felejtettem a ruhaválogatás után leírni, hogy egy teljes szobát is ki kellett pakolnom, ahhoz, hogy valahova majd letehessem a gyereket születése után.
V. szerint ugyan, teljesen felesleges az újgyereknek külön egy egész szoba, elfér ő a mi ágyunk mellett is. Örökre.
Nekiláttam hát a játszószobát felrobbantani és 2 nap intenzív rakodás után sikerült kiürítenem nagyjából. Kismillió fegyvert, katonát, legót és társasjátékot deportáltam a fiúk szobáiba. A belem is kilógott a végén, de nagyon elégedett voltam magammal. Mégiscsak jobb volt most, mint majd 36 hetesen. Persze azt nem gondoltam át, hogy akkor leülhetnék egy kellemes szoptatós fotelbe és dirigálhatnám a teljes családot, mit hova tegyen. Szóval ezt egy kicsit meggondolatlanul vállaltam be.
Művemet büszkén mutattam meg a második nap végén a ház urának, aki csak ámult-bámult, majd kinyitott egy szekrényajtót. Mikor kidőlt egy nagyobb adag Playmobil cucc ártatlan arccal kérdezte meg, hogy ezt végül is itt akarom-e hagyni, vagy van valami más tervem is. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Aztán azért segített minden nagyobb darabot ide-oda rakosgatni és egyszer csak a fegyverraktárból egy kis szoba lett, ami alig várja új gazdáját.
A polcokon az én gyerekkori játékaim egy része üldögél: Eperke és barátai, Pónik.
A fiúk sosem értékelték.

Terhes nők klubja

29. hét

Mindig megtudok valami újdonságot, amit én magam még sosem fedeztem fel. Az összes terhes nő egy brancs és igenis mindenkinek köszönni kell és lehetőleg beszélgetni is. Legalábbis néhány totál elmebeteg férfirokonom (köztük a 8 éves leendő kamasz fiam) szerint is. Úgy képzelik gondolom, hogy mint a Bogár tulajok villognak egymásnak, úgy kéne nekem is jeleznem a többieknek. Ha esetleg szembejön veletek egy iszonyúan terhes nő és köszönget vadidegenül is, az lehet, hogy én leszek, mert rájöttem, hogy igazuk van és legalább mi terhesek tartsunk össze. Persze ez nem túl valószínű, de még előfordulhat.
Szerencsére nem kell idegeneket nyaggatnom a kismama barátságukért, mert mindig van valaki az ismerőseim közül, aki még nem jött rá, hogy a gyerekek mind szörnyetegek és vállal egy újabbat, vagy esetleg egy elsőt. Na így aztán elég őket nyaggatnom a hülyeségeimmel.
Ma például megtudtam, hogy a mások 9 hónapja sokkal gyorsabban elmúlik mint a sajátod. Kicsi irigységet is kihallottam barátnőm hangjából, aki nemrég volt AFP-n, hogy "te jó ég mindjárt a 30. hétben leszel, nekem olyan lassan telik az idő." Jó persze, mert én sokkal hamarabb kezdtem. Azt el sem mertem mondani, hogy szerintem az én terhességem tényleg sokkal gyorsabban telik, mint általában. A hasam óriási, lehajolni alig bírok, de a többiek még mindig félidőn belül vannak.
Ez az igazi szubjektív időszámítás.

2009. június 22., hétfő

Rózsaszín világ

27. hét
Na jó, azért mégiscsak történik ez-az. Az utolsó vizsgálatnál a doktornő is megerősített abban, hogy lányunk születik. Rendes ember pedig ilyenkor betegesen el kezd készülődni a jövevény illő fogadására. Mivel én 2 hónapot a Balatonon töltök a gyerekekkel (jó-jó lehet utálni), úgy gondoltam legjobb lesz most nekiesni a listának. Persze az én listám elég rövid, mindenünk van, amire egy csecsemőnek szüksége lehet és mindenünk van, amire soha.
Lányruhánk nincs egyedül (meg lányos babakocsink, ha esetleg még nem mondtam volna, hogy mit szeretnék).
Rááldoztunk hát én és kedves sógornőm, egy egész estét, hogy babaruhát válogassunk. Ó, te jó ég. Nem tudtam mire vállalkozom. Hát nekünk is sok ruhánk volt, na de ennyi rózsaszín cuccot még életemben nem láttam. Nem véletlen, hogy a két tündéri unokahúg mindig olyan, mint két királylány. Még az újszülött ruhák között leltem uniszexet, de utána minden elképesztően lányos, és mindenhez külön harisnya dukál!
Hazatértem hát két zsáknyi cuccal, amire anyukám rögtön vérszemet kapott és elővarázsolt a szekrényéből egy újabb zsáknyi babaruhát.
Attól nem kell aggódnom, hogy a gyermekemet bárki is fiúnak nézi majd.

Évvége

27.hét (azt hiszem)

Akinek már van társadalmilag integrált gyereke (hú, ez nagyon jól hangzott) az tudja, hogy a valódi világban kétszer van évvége. Egyszer a normális időben decemberben, és egyszer meg június közepén. Végre megszabadul mindenki az iskolai, óvodai kötöttségektől, hogy onnantól otthon kínozza az anyját. Hát ez egy kemény időszak, a kölykök velem együtt hulla fáradtak. Meleg van, fél lábunk már a Balatonban lóg, de még menni kell: ajándékokat venni, búcsúzkodni, kirándulni és persze izgulni a bizonyítvány miatt. Aztán végre vége. Ehhez képest dec 31. semmilyen katarzist nem rejt.
Szóval MM sajnos háttérbe szorulna, persze azt már most sem hagyja, mert egész nap izeg-mozog, szerintem sosem alszik. Nálunk pedig szigorú rendje van az alvásnak, tehát kénytelen lesz nagyon gyorsan alkalmazkodni. De most egyszerűen nem volt időm foglalkozni vele, még a doktornő is szabira megy, tehát csak július végén kell újra bizonyítanunk.

2009. június 4., csütörtök

Szüléstörténetek

24. hét

Inkább visszahúzódónak írnám le magam, ha a belső tulajdonságaimat kéne ecsetelnem. Nem barátkozom könnyen, bár tény, hogy az utóbbi két évben igyekeztem kicsit nyitottabban közeledni ember és anyukatársaim felé. Nem is csalódtam, mert képzeljétek nem csupa elmebeteg él a környezetemben. Viszont a terhesség (mármint az én terhességem a többi édesanya ismerősöm körében) szörnyű változást hozott. Sokan szeretik megosztani a terhességük és ami még szörnyűbb a szüléseik apró részleteit velem. Persze én is meséltem már arról, hogy milyen is szülni és utána hol, mi fáj, de most sem mesélni, sem hallgatni nem nagyon akarok erről semmit. Pont elég lesz átélni majd akkor. Addig úgy csinálok, mintha MM egyszer csak az ölembe hullana és kész.
De nem. A 15 éve nem látott gimis osztálytársaim is képesek elmondani a rémtörténeteiket a műkörmös szülésznőkről, gátsebekről, szülés után szörnyű szexélményekről. (Ezt a mondatot leírni is kínszenvedés volt nekem, bocsánat azoktól akik elolvassák és ugyanazt érzik, amit én. Ígérem, hogy többet még gondolni sem fogok ezekre a történetekre, nemhogy megemlíteni)
Szerencsére a legtöbben tudják azt, hogy azért mert otthon neveled a gyerekeidet nem csak róluk tudsz, vagy akarsz beszélni. Ahogyan terhesen sem lesz sokkal érdekesebb mások panaszkodása. Így aztán lehet értelmesen is cseverészni (a babakocsikról), ha pedig valaki szülésről kezd el anekdotázni és finoman nem sikerül elterelnem a szót, egyszerűen tovább állok.
Még van 16 hetem, ezalatt csak pasikkal és olyan nőkkel beszélgetek, akik még nem szültek.

2009. május 29., péntek

Végre unatkozom

23. hét

Mert az összes gyereket elvitte az édesapjuk iskolába és oviba. Csend van. Már most tréningezem az őszre, amikor egy csecsemővel ülök majd kettesben itthon. Az ember el sem tudja képzelni, hogy mennyi szabadideje lehet egy újszülött mellett. Mikor B. megszületett egyszerűen mire levettem a pizsimet már délután volt és hirtelen este. A lakás (akkor még csak egy szoba) rohant, enni, fürödni szinte sosem volt időm. És csak egy gyerekem volt. Mikor a legkisebb született olyan katonás rend volt mindig, mintha nem is lennénk itthon. Ebéd után üldögéltem a kanapén és azon gondolkodtam, hogy mit is csináljak. Hát ilyenek a végletek. Nem mintha kevesebb lenne a mosnivaló, egyszerűen azt hiszem minden könnyebb és gyorsabb úgy, ha közben nem azon pörögsz folyamatosan, hogy éhen hal a gyerek, vagy valamilyen egzotikus betegséget kap el. Sajnos az a kis buta agyunk, ami felett nehéz tudatosan rendelkezni.
És most terhesen is unalmas napok várnak rám, se egy vizsgálat, se egy vérvétel. Semmi. Alig van lehetőségem aggódni, (hacsak azért nem, hogy mi lesz velem, ha a három nyugodt, békés kisfiam mellé, egy egész nap rohangáló lányom születik) a bébi egész nap mocorog, mintha ezzel is tudatni akarná velem, hogy jól van és az élet szép.
Kénytelen vagyok a kismama barátnőim vizsgálatai és eredményei felett izgulni, meg azon, hogy találok -e igazán cuki babakocsit. Szánalmas.
Ja és készülök az óriási Playstation maratonokra ősszel, amit most azért nem engedhetek meg magamnak.

2009. május 27., szerda

ovi

23. hét

Hát nem mondanám, hogy szorosan összefügg a gyermekvárással, de ha már világra hozzuk őket nem árt tudni arról, hogy a végén sajnos még a nyakunkon is maradhatnak.
Most például a legkisebbet próbálom beintegrálni a társadalomba és igyekeztem beíratni az óvodába. Persze a történethez azért jó tudni, hogy az utcánk alján van az ovi és a tesó itt középső csoportos. Én meg ugye dolgozom már vagy egy hónapja a papírok alapján. Nos úgy éreztem, hogy ezek azért elég nyomós érvek ahhoz, hogy ne legyen problémám. És milyen naiv is voltam. Mert, hogy ugye az agglomerációban legalább 60 gyerek jut 24 helyre, és ebbe sajnos nem sikerült belepréselni az én 3 évesemet. Mert túúúúúúúúúúl fiatal. Tényleg hányok az egész rendszertől, na. Szóval most felülbírálatot kértem a jegyzőtől és várok.
MM-t már születésekor beíratom a bölcsibe, hátha onnan nagyobb eséllyel veszik át az oviba és rögtön ezután már csak az egyetem miatt kell aggódnom, kb. ugyanannyi izgalommal jár.

2009. május 23., szombat

Babakocsimánia

22. hét

Gondolom mindenkinek van valamilyen gyengéje. Az enyém minden, ami négy keréken gurul. Imádom az autókat is, a kisautókat is, a babakocsikat is. Viszont mindenből csak a jó minőség érdekel, a fiúk cuccai közül egyszerűen kidobálom, ami ócska és szétesik. De van olyan autónk, ami legalább 25 éves és még mindig tökéletes, ha kopott is egy kicsit. Hát babakocsival ugyanez a helyzet. Mondjuk, amit úgy hirdetnek, hogy lengyel (nem akarok ezzel senkit megbántani) az már eleve kizárt, hogy érdekeljen. Tény és való, hogy a játszótéren előbb mérem fel, hogy kinek milyen kocsija van, mint a gyerekeket. Na ez alapján már nagyjából tudom is kinek milyen az anyagi helyzete, (persze az árakkal is tisztában vagyok még most is) és azt is, hogy mennyire igényes.
Mivel ennyire imádom, minden gyereknél adtam-vettem a kocsikat az éppen aktuális igényeknek és pillanatnyi fellángolásoknak megfelelően. Már annyit kipróbáltam (kivéve az alapból ócskákat), hogy szerénytelenség nélkül mondhatom kezdek szaktekintély lenni. Persze azért mindent nem bírtam megvenni, hát azt kölcsönkértem egy kis időre és már meg is volt a véleményem. A többségét megvettem használtan és egy csomót már adtam is tovább, ha nem voltam maradéktalanul elégedett.
Úgy terveztem, hogy a kis negyediknek is beújítok egy kocsit, már csak azért is, mert eddig azért elég jól elvoltunk egy sportkocsival is minden nyáron. Na de most jön a nagy hideg tél, feltétlenül szükségünk van valami szuper mózeskosaras csodára. Így hát feltérképeztem az összes ismerősömet, és minden lányos anyukát végigzongoráztam magamban, valami csajos szuperjárgányt keresve. Arra kellet rájönnöm, hogy minden kislányt kék, szürke, barna vagy fekete kocsiban toltak a szülei!!!!!!!!!! Hát senki nem bízott annyira magában, hogy legalább két-három lányt vállaljon? Egyetlen pink sincs, piros, narancs vagy legalább egy bordó. Szegény kislányok
Én olyan igazi klasszikusra vágynék, fodrokkal, virágokkal ha már csak kék kocsit gyártanak legalább tegyenek rá egy rózsaszín díszvarrást. Hát most ezen dolgozom - eddig eredménytelenül. De nem adom fel.

2009. május 14., csütörtök

Minek nevezzelek?

21. hét

Régen minden olyan egyszerűen ment. Én kitaláltam egy nevet, a gyermek apja rámondta az áment és ezzel túl is léptünk a kérdésen. Most viszont mindenkinek van véleménye, főleg a gyerekeimnek és az összes nevet, amit kitaláltam egy fújjal próbálták bárlistára tenni.
Persze ez a kis csöppség akkor jár a legjobban, ha tényleg nem is gyerek csak egy lány, mert ott még úgy tűnik sikerült - viszonylag gyorsan - legalább a felnőttek között konszenzusra jutnunk. Fiúnevünk egyszerűen nincs. A harmadik fiunkat is a párom nevezte el, nekem egy sem jutott az eszembe. Most már nem is erőltetem, ha fiú lesz, akkor majd a szülőszobán kitalálunk valamit.
De a gyerekek a lánynevekben az összes mesehősnőt előszedték, mint lehetséges alternatívát. (na jó a Pocahontast talán nem) Ez persze nem is igaz így, ők azért a tényleges neveket is keresték. Viszont ismerek egy családot, ahol a kistestvért Pagátnak akarták a bátyjai elnevezni, hiába magyarázta nekik a mamájuk, hogy olyan név nincs is.
Nálunk a mostmég középső gyermek az, akit igazán érdekel a kistestvér (persze csak ha lány lesz, fiúból szerinte is elég ennyi), így aztán az Ő névválasztásait igyekeztem nyomon követni. Na nem mintha a hold állásával együtt nem változott volna az is, de olyan cukin győzködött mindig az éppen aktuális kedvencéről.
Így aztán megszületett a nagy döntés és a felnőttek és gyerekek is választottak egy nevet és mivel mindenkinek két keresztneve van a családban ez elég igazságosnak tűnt. Ez a demokrácia, na de a mi nevünk került előre...
Janka Viola
Nézzétek meg az Artúr és a Villangók című Luc Besson mesét és egyből érthető lesz a fiúk választása.

2009. május 12., kedd

Aqua-natal

21. hét

Nekem persze szerencsém van, mert egy nagyon kedves ismerősöm is tart ilyen tornát, és lelkemre kötötte, hogy menjek el kipróbálni. Én pedig minden kismamának javaslom, hogy ha van a környéken akkor menjetek el, mert szuper.
Én csíptem az aquafittnest is, egy csomó vicces cuccot magadra szerelsz és tinglitanglizol a vízben. Látszólag. Ha valóban megemeled azt a súlyzót, megtekered a lábad, akkor hirtelen az egésznek lesz értelme. Szóval az aqua-natal vizi fittnes vicces szerelvények nélkül.
Én Diósdra szoktam menni, amiben az a jó, hogy szinte senki nem ismeri. Eddig egy lány volt velem. A víz isteni, a mozgás szuper és Gitta még énekel is a babáknak-mamáknak, amit az én kis porontyom úgy tűnik nagyon értékel. Még az arcizmainkat is meg szoktuk tornáztatni, na az nagyon viccesen néz ki, de a többi sem marad ki.
Utána szoktam úszni, amit egyébként ritkán teszek, mert lusta vagyok, mint a dög. (és utálok hajat szárítani) A medence legalább 10 méter hosszú és én vagy húsz hosszt leúsztam a múltkor is. fúúúúúú
www.diosdligetspa.hu






2009. május 11., hétfő

Bocsi

21. hét

A gyermek lánysága, nem különösebben zavarta meg az élet menetét a családban, ahogy az itt is látszik. Pusztán azért tűntem el, mert még mindig nem tértem magamhoz.
Egyszerűen a sokadik kidobált bejegyzés után rájöttem, hogy nem tudom még megfogalmazni, hogy mit is jelent nekem, milyen érzés.
Valószínűleg most sem sikerül, így aztán csak kiírom magamból és mindenki a saját lelkét tegye hozzá.
Nagy zokogással járt a hír, persze azért a genetikusnál még boldogan mosolyogtam. Szegény Ő maga is izgult, miután kiderült, hogy van otthon 3 fiú, de én nagyon bízom benne, hogy nem tévedett. Amikor aztán eljöttem már csak bömböltem folyamatosan, anyukám is a telefonban. Gy. meg csak nézett a na ezek tuti megőrültek nézésével, és közben teljesen fahangon elmesélte anyukájának, ja lány, de én igazából fiút szerettem volna most is. Szegény mami nem biztos, hogy értette a viccet, mert még háromszor felhívott aznap beszélgetni.
Kicsit azért is sírtam, mert nem éreztem igazságosnak, hogy ennyire örülök egy kislánynak, vajon ha azt mondják fiú, akkor is tudtam volna így örülni?
Mostanra azonban elmúlt a lelkiismeretfurdalás, csak lebegek a föld fölött, mint aquanatal- tornán (ez majd külön bejegyzés lesz) a vízben. És várom, hogy megérkezzen.

2009. április 29., szerda

2009. április 20., hétfő

Benne leszek a tévében

18. hét

Na nem saját szuperanyaságom, vagy szuperszépségem kapcsán. Mondhatom úgy is, hogy töltetlékként, vagy vágóképként. Ez persze nem von le sokat az értékéből, csak jelezni akarom, hogy magam miatt sosem szerepelnék. Dehát a jó cél, ugye...
Szóval lesz majd a Stílus magazinban (M1- én sem láttam még soha) egy kis szösszenet a Bboom-ról, meg Dóriról, és a tervezőkről. Mivel annyira tuti az üzlet és a ruhák, hát bemutatják. Legalábbis azt hiszem, mert nekem csak annyi szerepem volt 2 másik kismamatárssal, hogy felvegyünk egy csomó ruhát, és csináljunk úgy, mintha nem is lenne ott a kamera. Viháncoljunk, beszélgessünk, virágot vegyünk. Na majd meglátjuk mennyire lesz természetes.
Kíméletlen egy meló volt, az szent. Már reggel felhelyeztek a fejemre egy búrát (nevezhetjük sminknek is), ami egyébként nagyon szép lett, de délutánra rémesen idegesített. Valahogy nem mozogtak úgy az arcizmaim, mint előtte. Onnantól kezdve ide-oda küldözgettek, néha valaki a számba nyomott egy pogácsát, meg szívószállal valami kis italt, nehogy elájuljak. Hulla fáradtan értem haza. Egy biztos ez a szakma sem nekem való. Még szerencse, hogy 16 évesen nem fogyókúráztam magam anorexiásra azért, hogy jobban hasonlítsak valamelyik topmodellre és felfedezzenek.
Azért jó buli volt, megismertem egy csomó jópofa embert és mégiscsak Benne leszek a tévében!

2009. április 17., péntek

Ultrahang III.

17. hét

Mivel bejelentkeztem a genetikushoz a különböző szűrővizsgálatok utáni ultrahangra, ezért úgy mentem a doktornénihez, hogy na ma aztán nem tudok meg semmit. Ez persze részben szerencse is, mert így a vérnyomásom is normális maradt és a családom sem rágta otthon a körmét izgalmában. Mégis megtudtam mindent, ami most fontos.
A gyerek tökéletes!!!!!!!! Igaz, hogy közvetlen környezetemben ez csak engem villanyozott fel teljesen, a többiek kicsit sértődötten vették tudomásul, hogy nem kérdeztem meg fiú-e vagy lány. Nem tehetek róla, de egyáltalán nem érdekel, csak arra figyeltem, ahogy mentünk végig a testrészeken és minden ott volt a helyén. Nyilván a doktornő nem az én kisbabámat látja először a képernyőn, mégis velem együtt örült minden pillanatban: a kezecskéknek, lábaknak, a gyöngysorszerű gerincoszlopnak. A doktornő ultrahangja nem egy óriási 3D készülék, kisebb képernyője van, mint a notebookomnak. Mégis látszott mind a 4 szívkamra és a billentyűk.
Ilyenkor mindig megerősödik bennem az a tudat, hogy a legjobb dolog a világon anyukának lenni.
Hú, egy kicsit érzelgős vagyok, szeretném, ha ez a kisbaba egészséges lenne.

Nagyon jó napom volt, és ilyenkor a többieket is még szebbnek és jobbnak látom. Rájöttem, hogy ezért kell több gyereket vállalni (na nem arra gondolok, hogy mindenkinek rögtön négyet), mert nem jut kevesebb időm, szeretetem egyre, hanem minél többen vannak annál jobban szeretem mindet. Alig vártam, hogy hazajöhessek a kicsihez és századszor is elmesélhessem Boribont. Utána meg arra vártam, hogy V. csillogó szemmel ölelje a nyakamat az oviban délután. Az iskolában a kórusban B. is énekelt és mivel még alsósok, olyan szépen csilingel a hangjuk.
Te jó ég, ha ennyire tökéletesek miért kell ennyit ordítoznom, hogy menjetek már fürdeni?

2009. április 9., csütörtök

MM szereti a kényelmet

16. hét

Mozog!!!
Először még nem voltam teljesen biztos benne, de a sokadik próba után megállapítottam, hogy teljesen jól érezhetően mocorog a gyerek. Ez lehet, hogy csak nekem furcsa, mert elsőszülöttemet a 20. héten éreztem először mozogni. Na ez meg is látszott a mozgáskultúráján, még 2 és fél évesen is négykézláb ereszkedett le a lépcsőn, és hát valljuk be, most sem egy nagy fociguru. (nagyon szépen zongorázik, rajzol, énekel - vannak nem olyan nagyon ügyes fiúk is, na)
De MM már most nagyon utálhatja, ha nincs elég helye, mert ahogy összekuporodtam a kanapén és a lábaimat hozzászorítottam a hasamhoz rögtön jelentkezett. Sok mindent mondanak az első mozgásokról: mintha egy lepke verdesne odabenn, vagy egy kisegér izgágáskodna. No hát az én negyedik gyermekem jól belém rúgott (kétszer is egymás után). Azóta sem finomkodja el, rúg. Persze még nagyon gyengén, de már most érezhetően. Mi lesz velem?

Integrált teszt

16. hét

Lám, csak lám, milyen gyorsan telik az idő, ha jó társaságban van az ember. Már el is múlt 3 hét a rém unalmas kombinált-teszt élmény óta és már mehettem is újra Zuglóba. Hogy izgalmasabb legyen elárulom, hogy most legalább hárman voltak a váróban és fizetnem is kellett, de egyéb nem nagyon történt. Viszont megtudtam, hogy ennek a vérvételnek az eredményét integrálják az előzővel (talán innen a névválasztás) és már 95% pontossággal mondanak valamit. Ebből a vérvételből az AFP-t is szűrik, tehát ezért nem kell külön azt is megcsináltatni. Ha bárkit érdekelnek egyéb részletek, akkor megint kaptam egy füzetet, csak még nem volt időm beleolvasni. Tehát majd beszámolok róla, igény esetén...
Persze most is bizonyítottam, hogy teljesen agytalan vagyok. Sosem kérem, hogy a vérvétel után leragasszák a szúrás helyét, mert allergiás vagyok a ragasztóra. Úgyhogy most is csak szorítottam a karom. Már a kocsiban ültem, gondoltam most már nyugodtan indulhatok és elvettem a vattát. Erre elkezdett kifolyni a vérem, ilyen még nem történt sosem. Még szerencse, hogy nem vagyok ájulós fajta, mert elég rendesen bugyogott. Már éppen elkezdtem azon törni a fejem, miként fogom megakadályozni, hogy elvérezzek és arra gondoltam, hogy visszamegyek, hogy "Segítség, segítség ömlik a vérem!"
Helyette elég gyorsan észrevettem, hogy a póló föltűrt ujja elszorította az ütőeremet és pumpálta a vért a legközelebbi lyuk felé. Érdekes, ahogy lehúztam a szorítókötést a vérzés is abbamaradt. Hű, szorult helyzet volt, de megoldottam ezt is.
Egyébként meg cseppet sem izgulok az eredmény miatt, de ez egy következő bejegyzés lesz, mert saját címért kiállt.

2009. április 3., péntek

Kisebb bőrhibák

15. hét

Eddig igyekeztem kerülni a témát, arra gondolva, hogy majd elmúlik, és akkor meg minek égessem magam, de sajnos nincs mit tenni. A kisebb bőrprobléma annyit tesz, hogy a fejem legnagyobb felülete hatalmas ragyatelep. Nem szépítem a dolgot, 14 évesen sem néztem ki így. Sőt soha sem. A nővérem szerint ez azért van, mert nem hányok eleget és a sok méreganyag a homlokomon távozik. Valószínűleg igaza van, mert a fiúkkal nem sok étel maradt bennem, de most egy - két rosszabb pillanatot leszámítva feldolgozom az összes kaját, amit betermelek. És mivel a gyerek utálja a salátát és a zöldség-gyümölcs féléket, ezért természetesen szénhidrátban utazom.
Nos úgy néz ki a fejem, hogy a legtöbb ember észre sem veszi, hogy a hasamban egy kisdinnye van, annyira leköti a holdbéli táj a homlokomon. Mindent megtettem már, pedig nem vagyok egy nagy arctisztítós-tonikos-krémezős csaj, de most nagyon rendesen kezelem, persze teljesen eredménytelenül.
Végre azonban összefutottam tapasztalt anyuka-pajtásaimmal, akik még emlékeznek a kismamalétre és H. megnyugtatott. "Nekem kb. a nyolcadik hónapban egész jól elmúltak!?"
Hurrá

2009. március 25., szerda

Kinőttem a ruháimat? Már?

14. hét

Pedig megmondta a védőnő, hogy 14 hetesen már úgy fogok kinézni, mint egy 5 hónapos terhes, de erre azért nem számítottam. Konkrétan semmibe nem férek bele.
- Na jó egész télen azt a két farmert hordtam, ami igazából kismamafarmer. De nem érdekel, idén végre nem fázott a derekam. Ciki, nem ciki éljen a pocakbetét. -
A két farmeren kívül azonban minden lepattan rólam, és hízni még nem is híztam. Mi lesz akkor? Felmásztam hát a padlásra, ahol 2 hatalmas doboz cucc van félretéve (anyukám sem dob ki egy ruhát sem, nyilván ez valami örökletes gén). Olyan darabokat találtam, ami tényleg megrázott: kantáros egérszürke szövetnadrág - komolyan, meg az a fajta farmerruha, ami igazán nem is terhesruha, csak mindenkiből azt csinál. Jó-jó akadt egy-két normál darab, amit lehurcoltam, kimostam és abban parádézom azóta is. De egy dolog nyilvánvaló: az időponttal nem terveztem jól, mert minden ruhám őszi, téli. Eddig mindenki tavasszal született, hőségre nem vagyok berendezkedve. Így aztán nem kérdés miért kell új és új darabokat hazahordanom, de most még tartogatom a vásárolni valóimat nyárra. Kint úgyis olyan hideg van, hogy tervezem a kantárosgatyát is bevetni. Durva pillanat lesz.

2009. március 19., csütörtök

Kombinált-teszt II.

13. hét

Az eredmény egy hét?????? Már ma kaptam egy SMS-t, hogy a honlapon megtalálható az Angliában kiértékelt eredmény. 4 nap alatt megjárta az utat és hát ami a legfontosabb, hogy NEGATÍV. Na nem aggódtam, csak hát...
Gy. is olvasta a tegnapi bejegyzést (kénytelen, ha nem foglalkozik eleget a várandós feleségével, akkor az szomorú lesz, és annak beláthatatlan következményei lehetnek) és szólt is, hogy tök unalmas. Igaz, igaz, de egyszerűen nem történt semmi érdekes. Egyedül voltam a váróban, kb 2 percig, mert rögtön behívtak. Értelmesen és kedvesen elmagyarázták, hogy mi fog történni. Jó Zuglóba kellett mennem, és egyszer valaki levillogott az útról, mert kb 5-el haladtam. Hát tényleg nem túl érdekes.
Mégis vissza kell térnem rá, nem csak azért mert jó híreket kaptam, hanem mert rájöttem, hogy itt is érdemes terjesztenem, hogy a Sejtbank ezt a vizsgálatot ingyen megcsinálta és csak a következőért kell fizetnem. Ez azt jelenti, hogy 15.000 Ft lesz összesen. Viszont úgy láttam, hogy bizonyos kórházakkal, vagy orvosokkal szerződtek, tehát érdemes figyelni rá, és kérni a nőgyógyászt, hogy ide küldjön mintavételre. Egyébként körkérdés alapján megtudtam, hogy 28.000- 33.000 között mozog az ára. Azt hiszem ez már jelentős árkülönbség.
http://www.sejtbank.hu/hirek/ingyenes_down_kor_szures.php

2009. március 18., szerda

Kombinált-teszt

13. hét

Nagyképűsködöm itt a negyedik gyerekemmel, de tessék, alig múlt el az első harmad, máris összefutottam egy szóval, amit nem ismerek, és persze a vizsgálatot sem tudtam mi. Persze lehet, hogy 4 évvel ezelőtt is volt már ez a teszt, de nekem kimaradt. Most is csak azért lelkesedtem, mert ez egy vérvétel (nem éhgyomorra) és van egy párja négy hét múlva. Ez a kettő együtt pedig kiváltja az AFP nevű vizsgálatot, amit nem kedvelek különösebben. Ennek az az oka, hogy háromból két gyerekemnél is rossz eredménye volt. Így aztán nem bánom, hogy most megúszom és helyette inkább két vérvételt is bevállalok. Kaptam egy érdekes kis füzetet, és abban olvastam, hogy ez a vizsgálat 83%-os biztonsággal szűri ki a rendellenességeket (Down-kór), az AFP mindössze 47,1%-os találati aránnyal.
Jó-jó, minden szentnek maga felé hajlik a keze, a kiadvány sincs kőbe vésve, de nyilván nem véletlen, hogy sok országban már nem is csinálnak AFP tesztet.
Súlyos fogyatékossága ennek a vizsgálatnak az ára. Bár inkább erre költök, mint újabb műanyag vacakokra. Remélem előbb-utóbb az TB is megtámogatja és akkor tényleg mindenkinek elérhetővé válik ez a vizsgálat is.
Eredmény egy hét múlva.

2009. március 14., szombat

Mackóvarrás

12. hét

Lehet, hogy sokaknak ismerős a kaland, de én még sosem hallottam a Mackóművekről, ahol mindenki megvarrhatja a saját kis bocsát. Igazából saját magamtól soha nem jutott volna eszembe, hogy elmenjek és eltöltsek 5 és fél órát azzal, hogy kézzel varrok meg egy szőrös állatot. De a csajoknak igen és mivel mostanában nem igazán figyelek oda, hogy mire mondok igent már én is benne voltam a bandában. Péntek délután felutaztunk hát a fővárosba és a Szt. István krt-on egy kapualjban megbúvó kis üzletben összeültünk öten. Olyan volt, mint régen a fonóban, a kezünk járt, a szánk még gyorsabban és miközben dolgoztunk megbeszéltük mindazt, ami éppen az eszünkbe jutott.
Nagyon élveztem. Jókat nevettünk.
Ahogy kezdtek azonban körvonalazódni a darabok, úgy lettem egyre bizonytalanabb. Hirtelen nagy felelősség szakadt a nyakamba: a medvének tökéletesnek kell lennie. Nem találtam azt, ami megerősíthetett volna, hogy jól csinálom. Mint a gyerekeim nevelésében, vagy most MM-el. Egyre csendesebb lettem.
Végül az utolsó lépéseknél, minden a helyére került.
És akkor elsírtam magam.



Köszi lányok, hogy elvittetek, és Simon Krisztának, aki megmutatta, hogy egy Mackó nem csak egy mackó.

2009. március 11., szerda

MM integet

12. hét

Ti is hallottátok a követ, amikor leesett a szívemről?
Délre már egész komoly psziho-hangulatba hoztam magam. A kezem, mint a jégcsap. Elég, ha annyit mesélek el, hogy az aszisztensnő kétszer mérte meg a vérnyomásomat, mert azt hitte elromlott a gép. Olyan magas volt a pulzusom, mintha futva érkeztem volna a rendelőbe. "Kicsit izgulok." -próbáltam mosolyogva megnyugtatni. "Jaj, megértem, első baba?" Na idáig még tényleg azt hitte, hogy érti, de mikor megmondtam, hogy a negyedik, gondolom elszörnyedt magában.
Persze a lényeg annyi, hogy a vizsgálat jól sikerült. MM integetett nekem a képernyőn, és már 5,5 cm. Még kisebb, mint a körömlakkos üveg, de már látszanak az ujjacskái. A tarkóredője pedig határértéken belül. Hurrá-hurrá. Ha nem tudnám, hogy ez a vizsgálat tényleg mutathat valamilyen rendellenességet, azt kellene hinnem pusztán kuruzslás az egész. Mérnek valamit, amit szerencsére mi földi halandók egyáltalán nem is látunk és 1-3 mm! között kell lennie. Még jó, hogy nem mentem szülészorvosnak.
Most aztán megveregetem a vállam, csak így tovább. Várnak az újabb szúrós-betojós vizsgálatok.



2009. március 10., kedd

Holnap ultrahang

12. hét

A híres nyakiredő ultrahangra kell mennem holnap, és eddig még jól tartottam magam. Mára már a gyomrom gyakrabban szorul össze. Persze úgy csinálok, mintha nem is lennék ideges, de azért kicsit aggódom. Vajon mi történt 4 hét alatt odabent?
Mindig izgulok a vizsgálatok előtt egy kicsit, de hiába nem először megyek erre a vizsgálatra sem, valahogy kicsit mindig jobban félek. Nem a tapasztalatom lett több 3 gyerek után, hanem okom az aggodalomra. Ahogy nőnek egyre jobban tudom, mit veszíthetek és olyan nagyszerűek a fiaim, hogy nem akarok veszíteni semmit.

2009. március 6., péntek

Először a védőnőnél

(11. hét)

Még el sem kezdem írni, de máris zavarban vagyok, mert természetesen nem először járok Edinánál, a védőnőnél. Szerencsére 8 éve mindig vele találkozom gyerekügyben, sőt az iskolában és az óvodában is ő figyel a fiaimra.
Most is nagyon örült, és jó kis beszélgetés mellett kitöltött vagy ezer adatot a kiskönyvemben, meg abban, ami nála maradt. Általában ilyenkor (gondolom én) feltérképezik a terepet, kicsit a családot, tanácsot adnak, hogy nem kéne kávézni, cigizni stb. Persze minket Edina jól ismer és én azért kedvelem nagyon, mert csak annyira akar belefolyni az életembe, amennyire nekem az jól esik. Minden problémával, bármikor felhívhatom. Sőt, amikor a gyerekek megszülettek, akkor is mindig felhívott, hogy mikor alkalmas a látogatása, nem pedig csak úgy beállított, mint ahogy azt sok ismerősöm meséli.
Lett tehát könyvem, ami nélkül terhesen az ember csak fél ember, de ez még semmi. Bekerültem újra a kismama gépezetbe és annyi reklámanyagot, újságmintát, hasznos tanácsadó füzetkét kaptam, hogy a karom majd leszakadt. Én szelektíven gyűjtöm a hulladékot, úgyhogy legalább a környezetet nem szennyezem vele, mert persze mind ott végezte. És ez még csak a kezdet.


2009. március 4., szerda

Vérvétel II.

(11. hét)

Ha félreteszem az érzékeny lényemet, akkor azért a valós vérvételi helyzetet is felidézhetem. Tényleg hosszú sor volt, és mindenki ismeri azt a helyet a rendelőben, ahol van egy kis ablak a falban. Előtte álldogál ezer ember, mindenkinek pisis edényke van a kezében meg egy csomó papír.
Van egy, vagy két néni a számítógép előtt, aki lehet, hogy ezt csinálja egész életében, úgyhogy én megértem miért nem kedves. Mindenkinek ugyanazt kell elmondania, és például én még fel is tartottam a sort azzal, hogy nem hoztam minden egyes laborkéréshez külön beutalót. Szóval csak a baj volt velem, bár legalább a lekváros üvegecském elég pisit tartalmazott.
Tudja valaki, hogy miért kell minden terhességnél újra és újra megállapítani a vércsoportodat???? Képzeljétek az enyém már vagy 8 éve mindig A Rh pozitív. Eddig még sosem változott meg, na de most nem is adtam lehetőséget rá, hogy újra biztosítsanak erről. Mert hát nem volt hozzá külön beutalóm, így aztán arra nem kapok most választ. Majd egy újabb fél hetes alkalommal.
Jól van gonosz vagyok, mert utána a másik néni, aki levette a vért nagyon kedves volt, és persze a védőnőm is nagyon kedves volt, és megígérte, hogy majd szerez beutalót, és majd együtt leveszik a Hepatitis, Toxoplazma vérvétellel. Még jó sokszor belém döfik azt a tűt, csakhogy erősödjön a "mindent el tudok viselni képességem".
Szóval nem volt szörnyű az egész, de olyan jól esik a dolgokat eltúlozni......

Azt is tudom ám, hogy a vércsoportnál, azt vizsgálják, hogy nem termel -e ellenanyagot a szervezetem.

2009. március 3., kedd

Vérvétel

(11. hét)

Utálom, mindig is utáltam. Szerintem rosszabb, mint maga a szülés, pedig azért őszintén az sem túl kellemes. De én már gyerekként is megrugdostam a nővérkét, aki belém szúrt egy tűt, miközben egy gumival elszorította a karomat.
Persze tisztában vagyok vele, hogy nem lehet megúszni, de mindig igyekszem addig húzni az időt, amíg már szinte a számban nem kopogtat a következő randi a dokival és akkor nagyon ciki, ha még mindig nincs egy leletem sem. Így hát 11 hetesen azért eljutottam a rémes rendelőbe. Megdöbbentő volt.
Először is felkeltem hatkor (jól olvassátok 6-kor) ÉN. Kicsit mérgesen belepisiltem egy cuki kis befőttes üvegbe, amit nagyon sajnáltam, mert pont eperjamnek való volt. Nem ettem, mert hát azt nem lehet, nem ittam mert persze azt sem és dacosan elindultam. Meleg reggel volt, és csiripeltek a madarak, és úgy lehetett az autóval haladni, mint a vajban kell a késnek. Ez persze nagy duma, egy kisvárosban lakom, még sosem volt dugó, de most szuper volt. Jól esett, mit tagadjam.
A vérvételről persze csak annyit, hogy fél hétkor is sor volt, és nem engedték előre a kismamákat, mert hát ki látja rajtuk, és persze rossz volt a beutalóm, és a tű szúrt. De mégis megvolt a maga szépsége, az első tavaszi reggel, csak a mienk volt MM-el.

2009. február 20., péntek

rémes vagyok!?

Rémes vagyok terhesen, ezt mindenki tudja a körülöttem élők közül, én is, csak változtatni nem tudok rajta. Néha úgy érzem az egész világ összeesküdött ellenem. Csak saját magam érdeklem igazán és MM.
Ha őszinte akarok lenni, és végig gondolom, mit művelek, néha elborzadok és ugyanakkor csodálkozom, hogy-hogy vannak még barátaim? Undok vagyok mindenkivel, könnyen felkapom a vizet, személyes sértésnek veszem a reggel 7 órát. Alig bírok kikecmeregni az ágyból, legjobban azt szeretem, ha nem is szólnak hozzám. Persze ez eleve kivitelezhetetlen, mert egy csomó kiskorúval élek egy fedél alatt, akik már reggel teljes vitalitással élnek. A családom meg sem rezzen ilyenkor, túléltünk már sok mindent együtt, ezt is kibírjuk valahogyan, gondolják.
Ja és kioktatom a barátaimat (csak olyasmiben, amihez semmi közöm), elfelejtem felköszönteni őket a születésnapjukon, vagy egyáltalán visszahívni őket telefonon. Szívességeket kérek, de nemhogy viszonozni, még megköszönni is elfelejtem. Szerencsére a barátaim is annyira jó fejek, hogy elviselnek. Maximum annyit szoktak megjegyezni: „Már megint terhes vagy.”
Akik már nem először csinálják végig velem ezt, azt hiszem már fel sem veszik, de az új barátaim még nem is sejtik mi szakad a nyakukba. (Ági még van 7 hónap)
Így aztán már most előre bocsánatot kérek mindenért, mindenkitől, mert aztán, ahogy túljutok a nehezén, már értem a viccet, nem sértődöm meg mindenen. Végül újra én vagyok.
És elfelejtem visszahívni a barátaimat telefonon, hogy felköszönthessem őket a szülinapjukon.
Rémes vagyok?!

2009. február 17., kedd

Barátunk a hCG

Mert, melyikünk nem isteníti, amikor azon a bizonyos teszten csinál egy csíkot. Csak pár pillanat alatt. Én mindig szorongással telve néztem, azt mutatja-e amit várok, tényleg terhes vagyok-e, nem csak az érzékszerveim csalnak meg? Pár hét múlva viszont elkezdem gyűlölni, émelygek és néha ájulás kerülget. Azt mondják ezeket is ez a hormon okozza. (Kivéve talán Lux Elvira szexológust, aki szerint saját magunknak okozzuk mindezt, vagy azért mert nem is akarunk annyira gyereket, vagy azért mert annyira akarunk gyereket. Fura ez a tudatalatti igaz?) De vegyük azt a lehetőséget, hogy a hCG bolondítja meg a szervezetemet, és ma gonosz módon megmutatta magát. Iskolatáskával a kezemben még kabátban éreztem, hogy most rögtön elhányom magam, pedig hát enni még időm sem volt. De ez a kis rohadékot nem zavarta és elkezdett tombolni. Ledobtam hát mindent és elrohantam a WC-re. Tudjátok miért jó először terhesnek lenni? Mert senki nem jön utánad, amíg hánysz. L viszont rögtön fontosnak érezte, hogy a műanyagzsiráfot megmutassa és jött feltartóztathatatlanul. A fejem benne lógott a klotyóban. „Mit csinálsz?” Akkor átfutott rajtam a gondolat, hogy erre azt kéne válaszolnom, a Húsvéti nyuszinak telefonálok, (szerintetek beledugta volna a fejét, hogy elmondja a Lego kombájnt szeretné?), de inkább az őszinte megoldást választottam: „Hányok?” Meg sem döbbent „Ja” és ment tovább?! Remélem újra fiam születik, annyira érzékenyek már 3 évesen is.

2009. február 16., hétfő

MM start

„Először mindig leltározunk” – mondta a doktornő nevetve és az ultrahang képernyőjén tényleg ott volt a MiniManó ezentúl csak MM. 8 hetesen még gondtalan lebegő kis csodaként remélem már tudja, hogy minden gondolatom körülötte is forog (persze űrhajók és Bob the Builder közé rejtve). Szóval itt van és édesen befészkelte magát megváltoztatva maga körül mindent.
Már kifelé jöttem a rendelésről, amikor a doktornő megkérdezte szükségem van-e valamilyen életmódbeli tanácsra, de mosolyogva válaszolt is magának. „Persze maga már mindent tud a terhességről, 4 hét múlva találkozunk.” És nem is volt igaza, nem tudok mindent csak nem vagyok hatékony terhes (a barátnőim mind összeírták a kérdéseiket és utána felolvasták az orvosnak, na ők talán mindent tudnak). Én csak élek a terhességben 3 gyerek után is teljesen felolvadva saját érzéseimben. Ez jól megy nekem nincs mit tagadni, lehetne a szakmám is.
Tudjátok mit kérdezett mindenki, amikor végigjelentkeztem családon, barátokon, hogy minden rendben? Na és LÁNY? Hahaha
De Dóri, aki ismer gyerekkorom óta azt hiszem szintén lényegtelennek tartja, hogy 3 fiú után lányunk születik-e. Csak annyit mondott, itt az idő, le kell írnod mi történik veletek ebben a 9 hónapban. Hát ezért indul ez a blog.
Igyekszem...