2009. május 29., péntek

Végre unatkozom

23. hét

Mert az összes gyereket elvitte az édesapjuk iskolába és oviba. Csend van. Már most tréningezem az őszre, amikor egy csecsemővel ülök majd kettesben itthon. Az ember el sem tudja képzelni, hogy mennyi szabadideje lehet egy újszülött mellett. Mikor B. megszületett egyszerűen mire levettem a pizsimet már délután volt és hirtelen este. A lakás (akkor még csak egy szoba) rohant, enni, fürödni szinte sosem volt időm. És csak egy gyerekem volt. Mikor a legkisebb született olyan katonás rend volt mindig, mintha nem is lennénk itthon. Ebéd után üldögéltem a kanapén és azon gondolkodtam, hogy mit is csináljak. Hát ilyenek a végletek. Nem mintha kevesebb lenne a mosnivaló, egyszerűen azt hiszem minden könnyebb és gyorsabb úgy, ha közben nem azon pörögsz folyamatosan, hogy éhen hal a gyerek, vagy valamilyen egzotikus betegséget kap el. Sajnos az a kis buta agyunk, ami felett nehéz tudatosan rendelkezni.
És most terhesen is unalmas napok várnak rám, se egy vizsgálat, se egy vérvétel. Semmi. Alig van lehetőségem aggódni, (hacsak azért nem, hogy mi lesz velem, ha a három nyugodt, békés kisfiam mellé, egy egész nap rohangáló lányom születik) a bébi egész nap mocorog, mintha ezzel is tudatni akarná velem, hogy jól van és az élet szép.
Kénytelen vagyok a kismama barátnőim vizsgálatai és eredményei felett izgulni, meg azon, hogy találok -e igazán cuki babakocsit. Szánalmas.
Ja és készülök az óriási Playstation maratonokra ősszel, amit most azért nem engedhetek meg magamnak.

2009. május 27., szerda

ovi

23. hét

Hát nem mondanám, hogy szorosan összefügg a gyermekvárással, de ha már világra hozzuk őket nem árt tudni arról, hogy a végén sajnos még a nyakunkon is maradhatnak.
Most például a legkisebbet próbálom beintegrálni a társadalomba és igyekeztem beíratni az óvodába. Persze a történethez azért jó tudni, hogy az utcánk alján van az ovi és a tesó itt középső csoportos. Én meg ugye dolgozom már vagy egy hónapja a papírok alapján. Nos úgy éreztem, hogy ezek azért elég nyomós érvek ahhoz, hogy ne legyen problémám. És milyen naiv is voltam. Mert, hogy ugye az agglomerációban legalább 60 gyerek jut 24 helyre, és ebbe sajnos nem sikerült belepréselni az én 3 évesemet. Mert túúúúúúúúúúl fiatal. Tényleg hányok az egész rendszertől, na. Szóval most felülbírálatot kértem a jegyzőtől és várok.
MM-t már születésekor beíratom a bölcsibe, hátha onnan nagyobb eséllyel veszik át az oviba és rögtön ezután már csak az egyetem miatt kell aggódnom, kb. ugyanannyi izgalommal jár.

2009. május 23., szombat

Babakocsimánia

22. hét

Gondolom mindenkinek van valamilyen gyengéje. Az enyém minden, ami négy keréken gurul. Imádom az autókat is, a kisautókat is, a babakocsikat is. Viszont mindenből csak a jó minőség érdekel, a fiúk cuccai közül egyszerűen kidobálom, ami ócska és szétesik. De van olyan autónk, ami legalább 25 éves és még mindig tökéletes, ha kopott is egy kicsit. Hát babakocsival ugyanez a helyzet. Mondjuk, amit úgy hirdetnek, hogy lengyel (nem akarok ezzel senkit megbántani) az már eleve kizárt, hogy érdekeljen. Tény és való, hogy a játszótéren előbb mérem fel, hogy kinek milyen kocsija van, mint a gyerekeket. Na ez alapján már nagyjából tudom is kinek milyen az anyagi helyzete, (persze az árakkal is tisztában vagyok még most is) és azt is, hogy mennyire igényes.
Mivel ennyire imádom, minden gyereknél adtam-vettem a kocsikat az éppen aktuális igényeknek és pillanatnyi fellángolásoknak megfelelően. Már annyit kipróbáltam (kivéve az alapból ócskákat), hogy szerénytelenség nélkül mondhatom kezdek szaktekintély lenni. Persze azért mindent nem bírtam megvenni, hát azt kölcsönkértem egy kis időre és már meg is volt a véleményem. A többségét megvettem használtan és egy csomót már adtam is tovább, ha nem voltam maradéktalanul elégedett.
Úgy terveztem, hogy a kis negyediknek is beújítok egy kocsit, már csak azért is, mert eddig azért elég jól elvoltunk egy sportkocsival is minden nyáron. Na de most jön a nagy hideg tél, feltétlenül szükségünk van valami szuper mózeskosaras csodára. Így hát feltérképeztem az összes ismerősömet, és minden lányos anyukát végigzongoráztam magamban, valami csajos szuperjárgányt keresve. Arra kellet rájönnöm, hogy minden kislányt kék, szürke, barna vagy fekete kocsiban toltak a szülei!!!!!!!!!! Hát senki nem bízott annyira magában, hogy legalább két-három lányt vállaljon? Egyetlen pink sincs, piros, narancs vagy legalább egy bordó. Szegény kislányok
Én olyan igazi klasszikusra vágynék, fodrokkal, virágokkal ha már csak kék kocsit gyártanak legalább tegyenek rá egy rózsaszín díszvarrást. Hát most ezen dolgozom - eddig eredménytelenül. De nem adom fel.

2009. május 14., csütörtök

Minek nevezzelek?

21. hét

Régen minden olyan egyszerűen ment. Én kitaláltam egy nevet, a gyermek apja rámondta az áment és ezzel túl is léptünk a kérdésen. Most viszont mindenkinek van véleménye, főleg a gyerekeimnek és az összes nevet, amit kitaláltam egy fújjal próbálták bárlistára tenni.
Persze ez a kis csöppség akkor jár a legjobban, ha tényleg nem is gyerek csak egy lány, mert ott még úgy tűnik sikerült - viszonylag gyorsan - legalább a felnőttek között konszenzusra jutnunk. Fiúnevünk egyszerűen nincs. A harmadik fiunkat is a párom nevezte el, nekem egy sem jutott az eszembe. Most már nem is erőltetem, ha fiú lesz, akkor majd a szülőszobán kitalálunk valamit.
De a gyerekek a lánynevekben az összes mesehősnőt előszedték, mint lehetséges alternatívát. (na jó a Pocahontast talán nem) Ez persze nem is igaz így, ők azért a tényleges neveket is keresték. Viszont ismerek egy családot, ahol a kistestvért Pagátnak akarták a bátyjai elnevezni, hiába magyarázta nekik a mamájuk, hogy olyan név nincs is.
Nálunk a mostmég középső gyermek az, akit igazán érdekel a kistestvér (persze csak ha lány lesz, fiúból szerinte is elég ennyi), így aztán az Ő névválasztásait igyekeztem nyomon követni. Na nem mintha a hold állásával együtt nem változott volna az is, de olyan cukin győzködött mindig az éppen aktuális kedvencéről.
Így aztán megszületett a nagy döntés és a felnőttek és gyerekek is választottak egy nevet és mivel mindenkinek két keresztneve van a családban ez elég igazságosnak tűnt. Ez a demokrácia, na de a mi nevünk került előre...
Janka Viola
Nézzétek meg az Artúr és a Villangók című Luc Besson mesét és egyből érthető lesz a fiúk választása.

2009. május 12., kedd

Aqua-natal

21. hét

Nekem persze szerencsém van, mert egy nagyon kedves ismerősöm is tart ilyen tornát, és lelkemre kötötte, hogy menjek el kipróbálni. Én pedig minden kismamának javaslom, hogy ha van a környéken akkor menjetek el, mert szuper.
Én csíptem az aquafittnest is, egy csomó vicces cuccot magadra szerelsz és tinglitanglizol a vízben. Látszólag. Ha valóban megemeled azt a súlyzót, megtekered a lábad, akkor hirtelen az egésznek lesz értelme. Szóval az aqua-natal vizi fittnes vicces szerelvények nélkül.
Én Diósdra szoktam menni, amiben az a jó, hogy szinte senki nem ismeri. Eddig egy lány volt velem. A víz isteni, a mozgás szuper és Gitta még énekel is a babáknak-mamáknak, amit az én kis porontyom úgy tűnik nagyon értékel. Még az arcizmainkat is meg szoktuk tornáztatni, na az nagyon viccesen néz ki, de a többi sem marad ki.
Utána szoktam úszni, amit egyébként ritkán teszek, mert lusta vagyok, mint a dög. (és utálok hajat szárítani) A medence legalább 10 méter hosszú és én vagy húsz hosszt leúsztam a múltkor is. fúúúúúú
www.diosdligetspa.hu






2009. május 11., hétfő

Bocsi

21. hét

A gyermek lánysága, nem különösebben zavarta meg az élet menetét a családban, ahogy az itt is látszik. Pusztán azért tűntem el, mert még mindig nem tértem magamhoz.
Egyszerűen a sokadik kidobált bejegyzés után rájöttem, hogy nem tudom még megfogalmazni, hogy mit is jelent nekem, milyen érzés.
Valószínűleg most sem sikerül, így aztán csak kiírom magamból és mindenki a saját lelkét tegye hozzá.
Nagy zokogással járt a hír, persze azért a genetikusnál még boldogan mosolyogtam. Szegény Ő maga is izgult, miután kiderült, hogy van otthon 3 fiú, de én nagyon bízom benne, hogy nem tévedett. Amikor aztán eljöttem már csak bömböltem folyamatosan, anyukám is a telefonban. Gy. meg csak nézett a na ezek tuti megőrültek nézésével, és közben teljesen fahangon elmesélte anyukájának, ja lány, de én igazából fiút szerettem volna most is. Szegény mami nem biztos, hogy értette a viccet, mert még háromszor felhívott aznap beszélgetni.
Kicsit azért is sírtam, mert nem éreztem igazságosnak, hogy ennyire örülök egy kislánynak, vajon ha azt mondják fiú, akkor is tudtam volna így örülni?
Mostanra azonban elmúlt a lelkiismeretfurdalás, csak lebegek a föld fölött, mint aquanatal- tornán (ez majd külön bejegyzés lesz) a vízben. És várom, hogy megérkezzen.