2009. május 11., hétfő

Bocsi

21. hét

A gyermek lánysága, nem különösebben zavarta meg az élet menetét a családban, ahogy az itt is látszik. Pusztán azért tűntem el, mert még mindig nem tértem magamhoz.
Egyszerűen a sokadik kidobált bejegyzés után rájöttem, hogy nem tudom még megfogalmazni, hogy mit is jelent nekem, milyen érzés.
Valószínűleg most sem sikerül, így aztán csak kiírom magamból és mindenki a saját lelkét tegye hozzá.
Nagy zokogással járt a hír, persze azért a genetikusnál még boldogan mosolyogtam. Szegény Ő maga is izgult, miután kiderült, hogy van otthon 3 fiú, de én nagyon bízom benne, hogy nem tévedett. Amikor aztán eljöttem már csak bömböltem folyamatosan, anyukám is a telefonban. Gy. meg csak nézett a na ezek tuti megőrültek nézésével, és közben teljesen fahangon elmesélte anyukájának, ja lány, de én igazából fiút szerettem volna most is. Szegény mami nem biztos, hogy értette a viccet, mert még háromszor felhívott aznap beszélgetni.
Kicsit azért is sírtam, mert nem éreztem igazságosnak, hogy ennyire örülök egy kislánynak, vajon ha azt mondják fiú, akkor is tudtam volna így örülni?
Mostanra azonban elmúlt a lelkiismeretfurdalás, csak lebegek a föld fölött, mint aquanatal- tornán (ez majd külön bejegyzés lesz) a vízben. És várom, hogy megérkezzen.

3 megjegyzés:

  1. IT'S OK TO BE HAPPY!!!!! H

    VálaszTörlés
  2. én is sírok...
    ez annyira szép, olyan jó kis csöpögős, ez kell nekem :)

    VálaszTörlés
  3. helyes, szeretem ha sikerül elkapnom a pillanatot és megríkatnom mindenkit

    VálaszTörlés