A kérdés nem is kérdés, mert vicces férjem szerint, persze, hogy kell a gyereknek fülbevaló, akkor is ha fiú lesz a végén. Lehet, hogy kicsit túl pörögtem ezt a lány témát az utóbbi időben, mert már minden rettenetesen fontos problémámra ilyen válaszokat kapok. A válasz mindenre az, amit én hallani szeretnék, néha kicsit zavarba is jövök ettől a nagy mindenben igazad van szívem hangulattól. Ennek az is oka lehet, hogy a nyári lány olvasmányaimon (Jill Mansel könyvek) bármikor jót tudok sírni, amit a férfinépség rezignáltan vesz tudomásul.
A fülbevaló azonban tényleg lényeges kérdés, mert sokan nem szeretik, meg furcsán is mutathat egy újszülöttön, tehát tárgyalni kell róla. Persze azt még nem tudom, hogy egyáltalán létezik-e még olyan, hogy a kislányoknak még ott a kórházban átfúrják a fülét. (anyám, lehet, hogy ez borzasztó dolog? biztos nagyon fáj?) De, ha foglalkoznak még ilyesmivel én szeretném, ha MM már ott túlesne ezen. Viszont ez nem mindenkinek ilyen természetes mint nekem. Barátnőm szintén kislányt vár 2 fiú után és teljesen meglepődött a kérdésen, szerintem neki eszébe sem jutott ilyen őrültség.
Én viszont lányos családban nőttem fel, hosszú hajjal, fülbevalóval, pörgősszoknyákban. Lányos-lány voltam, csak jelenleg egy sűrű tesztoszteron felhő vesz körül.
Végre eljött az én időm!?

5 megjegyzés: