2009. augusztus 24., hétfő

A rettegés foka

36. hét

Általában hullámokban tör rám és igazán nincs ellene semmilyen ellenszerem. Főleg éjszaka jön, amikor nem tudok aludni: mindkét oldalam fáj, a hátamon a fekszem, akkor pedig nem kapok levegőt. Hason ugye eleve kizárt, de még úgy gondolom korai arra készülnöm, hogy 2-3 óránként ébredjek és etessek egy csöppséget.
Akkor valahonnan a tudatalattim legmélyéről előbújnak az emlékek. Hát nem az ismeretlentől félek az egyszer biztos. Fura, hogy néha annyira élénk az emléke a szülésnek, hogy szinte érzem a fájdalmat. Mert hát a lényeg ez ugye? A szülés fáj. Mindenkinek. Csak az nem mindegy, hogy mennyi ideig. Én szuperszerencsés vagyok, a fiúk csak épp annyira kínoztak meg, hogy lehessen mit mesélni a barátnőknek, de azért mindig úgy gondoltam jöhet a következő, ennyi szenvedést simán megér. De most minden annyira más és lehet, hogy most sokkkkkal jobban fog fájni!!!!!!!!!!!!!
Szóval a félelem a szüléstől kb minden este bekopogtat, fűszerezve azzal, hogy itt vagyok a Balatonon és jaj nekem, haza már tuti nem érek. Végül persze van kórház Siófokon is, de azért jobban szeretném ha jótékony homály fedné továbbra is a hollétét.
Reggel már nem is tűnik, olyan riasztónak a helyzet, hirtelen nem fáj a derekam, a gyerek izeg-mozog cukin, süt a nap. Az én szervezetem viszont úgy tűnik imádja a félelemmel járó adrenailnt, mert napközben attól remegek, hogy mi lesz velem még négy hétig. Nagy hassal csinálom a dolgomat, ugráltatom a családomat, morgok feleslegesen és sajnálom önmagam. Tök kiábrándító. Pedig annyira azért nem vagyok öreg, hogy így megviseljen. Mondom én, hogy ez a terhesség teljesen más. Lehet, hogy mégis csak az ismeretlentől kellene félnem?
B. szerint legjobban nyilván attól félek, hogy mégiscsak fiú lesz a legújabb kistestvére is és jót nevetett. De téved. Annál, hogy esetleg mégis fiú lesz csak egy dolog ijesztőbb.
Mit csinálok egy lánnyal?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése